|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 22 találat | lapozás: 1-22 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ybl Miklós 2002. augusztus 27.Zselyken, a 113 lelket számláló faluban aug. 24-25-én falutalálkozót szervezett a Pro Zselyk Egyesület és a Zselyki Művelődési Egyesület, melyre eljöttek az elszármazottak családjaikkal. Sok az üres ház a faluban, idegen családok is költöznek Zselykre új szokásokat, új mentalitásokat hozva. Fúvószenekaruk még mindig működik. Az elszármazottak tevékeny részvételével 1992 őszén megalakult a Zselyki Művelődési Egyesület, és ennek keretében 1993-ban a Józsa Márton Könyvtár, 2000-ben pedig - falufejlesztési célkitűzéssel - a Pro Zselyk Egyesület. Az aug. 25-én felavatott emléktábla hirdeti: Zselyk VOLT, VAN és LESZ. /Guther M. Ilona: Zselyk anyagi és szellemi örökségéért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./ A Besztercén és környékén élő zselykiek tagjai maradtak szülőfalujuk evangélikus egyházának, és nagy részük rendszeresen kijár gazdálkodni a 24 km-re lévő településre. Ezért Zselyk aktív közösségi életéről beszélve közel 300 lélekkel kell számolni. Aug. 24-én a templomban közel félezren voltak. Az istentiszteletet követően népviseletbe öltözött lányok és menyecskék "lapas"- és "farmabeli" kaláccsal, teával és kávéval kínálták az összegyűlteket. Zselyk múltjáról és jelenéről hangzottak el előadások és beszámolók. Wass György ny. tanító Zselyk falumonográfiája 1994-ben jelent meg a debreceni Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára sorozatban. Józsa Péter kántortanító kézzel írt falumonográfiája a II. világháborúig megvolt és közkézen forgott, azóta elveszett. Szakmai dokumentációs anyag is létezik a faluban Zselyk hagyományos építkezéséről, melyet az Ybl Miklós Építészeti Főiskola diákjai készítettek az 1990-es évek elején. Tervezik a Zselyki Hírlap néven negyedévenként megjelenő újság és weblap indítását. /Guther M. Ilona: Zselykiek, ha találkoznak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./2002. november 12.Az Otthonom Szatmár megye sorozat legújabb, 17. kötete: dr. Tempfli Imre A kaplonyi monostor-templom /Szent-Györgyi Albert Társaság és a kaplonyi római katolikus plébánia kiadása/ című helytörténeti tanulmánya. A feltehetőleg 1080 táján alapított Benedek-rendi monostor részletes leírását, történetét, újjáépítését, továbbá az Ybl Miklós által tervezett mostani templom történetét magyar, német és román nyelven ismertető füzetet szép kivitelezésű. Dr. Tempfli Imre Kaplonyról szóló településtörténete, a szatmári római katolikus egyházmegye író papjait bemutató kötete, illetve a dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorleveleit és utolsó írásait közreadó tanulmánya után most negyedik alkalommal szerepel az Otthonom Szatmár megye sorozat köteteinek szerzői között. /Otthonom Szatmár megye sorozat, 17. kötet. Dr. Tempfli Imre: A kaplonyi monostor-templom. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 12./2003. március 17.A nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából Kossuth-díjat adományoztak a következőknek: Bálint András Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek, a Radnóti Miklós Színház igazgatójának; Bodor Ádám Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas írónak; Cságoly Ferenc Ybl Miklós-díjas építésznek; Háger Ritta Munkácsy Mihály-díjas textilművésznek; Janikovszky Éva József Attila-díjas írónak, a Móra Kiadó nyugalmazott főszerkesztőjének; Kalmár Magda Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek, kiváló művésznek; Kállai Kis Ernő Liszt Ferenc-díjas klarinét- és tárogatóművésznek; Király Levente Jászai Mari-díjas színművésznek, érdemes művésznek; Ligeti György zeneszerzőnek; Marton László Jászai Mari-díjas rendezőnek, kiváló művésznek; Marton László Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek, kiváló művésznek; Maurer Dóra Munkácsy Mihály-díjas grafikusművésznek, festőművésznek; Oravecz Imre költőnek, műfordítónak; Presser Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, érdemes művésznek; Tarr Béla Balázs Béla-díjas filmrendezőnek és Vajda János Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek. Széchenyi-díjat adományoztak:Bori Imre írónak, irodalomtörténésznek; Csányi Vilmosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Fejtő Ferenc írónak, történésznek, újságírónak; Frank János Munkácsy Mihály-díjas művészettörténésznek, muzeológusnak; Győry Kálmánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Huszár Tibornak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Kemény Istvánnak, a szociológiai tudomány doktorának; Knoll József állami díjas farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Kövesné dr. Gilicze Évának, a közlekedéstudomány doktorának; Dr. Kubinszky Mihálynak, a műszaki tudomány doktorának; Dr. Muszbek Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Niederhauser Emilnek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Pomogáts Bélának, az irodalomtudomány doktorának, József Attila-díjas irodalomtörténésznek; Prohászka Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Seregi Györgynek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docensének; Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Dr. Szejtli Józsefnek, a kémiai tudomány doktorának; Dr. Szolcsányi Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának; Teplán Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának és Dr. Zawadowski Alfrédnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának. Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott: Kertész Imre Nobel-díjas és Kossuth-díjas írónak. /Kitüntetések március 15-e alkalmából. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./2007. október 31.A Házsongárdi temetőben a kutatók által összeírt, amúgy is kisszámú emlékünk egyre fogy. Már Herepei János sírkőösszeírásában (A Házsongárdi temető régi sírkövei. Budapest, 1988.) az 1750-ig felleltározott mintegy 150 kőből csupán 35 a tumba vagy töredéke volt meg. 1920-tól szinte megállíthatatlan a folyamat: eltűnnek a régmúlt idők utolsó tanúi is. A 2000-ben létrejött Házsongárd Alapítványnak egyik célkitűzése éppen a kallódó, védtelen köveknek a felkutatása, számbavétele és restaurálása volt. Az áttelepítendő emlékkövek számára alkalmas helyszínt találtak az Ybl Miklós által tervezett iktári Bethlen kripta kertjében. Amikor dr. Gaal György várostörténész, dr. Sipos Gábor főlevéltáros, Macalik Arnold műemlékvédelmi szakmérnök és Gergely Istvánné, mint az alapítvány igazgatója kijelölték és felmérték azt a mintegy 40 síremléket, amelyeknek megmentése nem tűr halasztást. Mindössze tizennyolc koporsókövet találtak. 2002 és 2006 között a Szathmári Pap család, Fojt Jakab, Betsek Miklós, Incze Mihály és két névtelen polgár tumbáit sikerült kiemelni és részben helyreállítani. 2007-ben újabb koporsóköveket restauráltak. Egyre többen segítik munkájukat, így a temetőben levő koporsókövek száma, az újonnan feltártakkal együtt 24-re emelkedett. Szakemberek és munkások ügyszeretete nélkül nem jutottak volna előbbre. A műemlékvédelmi szakmunkát évek óta ellenszolgáltatás nélkül végzi Macalik Arnold műépítész. /Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet: Szólalj meg metszett köved által! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2008. március 22.Baróton járt a Szent István Egyetem Ybl Miklós építéstudományi kara népi építészeti tudományos diákkörének vezetője, Fülöp István, hogy az idén nyárra tervezett, Erdővidék épített örökségét feltérképező munkatábort előkészítse. Egyetemükön kisebb-nagyobb megszakításokkal 1912 óta végzik ezt a munkát. A határon túli magyarság körében 1989 előtt is megfordultak, de csak a változások után tudták rendszeresíteni, hogy minden második évben egy-egy erdélyi, kárpátaljai, vajdasági tájegységet is górcső alá vesznek. Székelyföldön először 1994-ben Gyergyószentmiklóson jártak, majd 2004-ben Gyergyócsomafalvára látogattak. A másod- és harmadéves egyetemisták munkájuk során a tanulmányozásra érdemesnek minősített lakóházakról és gazdasági épületekről rajzokat készítenek, majd dokumentációt állítanak össze. Az elkészített dokumentáció kiállítási anyaggá, sőt, kiadvánnyá is válik. /Hecser László: Épített örökségünk feltérképezése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./2008. május 7.Kápolnát terveztek Imre herceg emlékére a Bihar megyei Szentimrén. „Olyan még nem fordult elő a vallástörténelem során, hogy egy református gyülekezet katolikus szentnek építsen emlékhelyet” – fogalmazott a település református lelkésze, Kucharszki Zoltán. Szent Imre hercegnek állítanak emléket, aki a falu határában vesztette életét egy vadászat során. Az egykoron híres katolikus falut jobbára reformátusok lakják. A protestánsok templomkertjében három éve áll a Lantos Györgyi készítette félalakos hercegszobor. Elhatározták, hogy a már csak nyomaiban fellelhető egykori apátság romjaira emlékkápolnát emelnek. Bemutatták Toldi Éva magyarországi író Szent Imre emlékkönyv című kötetét. „A legfontosabb, amit Imre hercegtől megtanulhatunk, a helyes mérték megtalálása” – fejtegette Toldi Éva. Wagner Péter Ybl Miklós-díjas építész bemutatta látványtervét. A kápolna előtt Imre herceg egész alakos szobra lesz, színes mozaikkazettákban pedig a további hat Árpád-házi szent. Ily módon ez a kápolna olyan hellyé nemesül, ahol a hét szent révén a magyarság egysége valósul meg. /D. Mészáros Elek: Református „szenttisztelet” = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./2009. április 4.Nemrég Hódmezővásárhely önkormányzata látta vendégül a Házsongárd Alapítvány vezetőit és munkatársait. Ennek keretében az alapítvány nyilvánosan köszönetet mondott azért a támogatásért, amellyel az önkormányzat hozzájárult a Házsongárdi temető iktári Bethlen-kriptájának a renoválásához. Dr. Sipos Gábor elnök az alapítvány köszönetét tolmácsolta, majd dr. Gaal György ügyvezető elnököt tartott előadást, felvázolva az Ybl Miklós tervezte iktári Bethlen-kripta és a benne nyugvó Bánffy grófok családjának történetét. Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő kiemelte Hódmezővásárhely Erdélyhez, Kolozsvárhoz fűződő kapcsolatait. A jelen lévő Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő is méltatta a kolozsváriak és a hódmezővásárhelyiek közti gyümölcsöző kapcsolatot. /G. G. : A Házsongárd Alapítvány Hódmezővásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./2012. június 16.„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal 2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket. – Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt? – Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól. – Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg? – A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem. – Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított? – Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is. – Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza? – Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség. – Kellemetlen emlékek? –Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim. – Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának? –Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is. – A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét? – Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni. – Mivel töltötte szabadidejét? –A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is. – Mit ad át utódjának? – Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti. • Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 26.Az élő történelem varázsa a megújult Károlyi-kastélyban Aligha beszélhetnénk ma a Szatmár-megyei Nagykárolyról, ha a Kaplon-nemzetségből származó, honfoglalás-kori Károlyi család történetesen nem ezen a vidéken nyer el birtokot, és épít erődöt magának. Az egyszerű házat idővel kastéllyá varázsolták a Károlyiak, a több átalakításon is átesett épület ma ismét turistacsalogató látványt nyújt. Látogatásunkkor Nagykároly első ránézésre úgy nézett ki, mintha nemrégiben kisebb atomtámadás érte volna. A felásott utcák, gerendákkal kitámasztott házfalak, gödrök és sáncok azonban csalóka látványt nyújtanak: a tavasz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a város útjainak, épületeinek és parkjainak felújítása, a műemlékek tatarozása. Átugorva néhány árkot-bokrot, kikerülve a Károlyi-park kapujában szorgoskodó munkásokat, eljutunk az egykori lovagkastély bejáratához. Ezelőtt néhány évvel még lelakatolva találta az amúgy korhadó deszkájú ajtót az erre járó turista, arra kellett nagyon vigyázni, hogy a málladozó falakról nehogy a fejünkbe pottyanjon a vakolat. A diktatúra éveiben kultúrháznak adott otthont az épület: ekkor hordtak el belőle szinte mindent, ami mozdítható volt, a százéves márványkandallóban a parkettel tüzeltek, megrongálták a lépcsőket, a karzatokat, levakarták a festést a falakról. A kastély egykor patinás bálterme diszkózenétől volt hangos, régi lovardájában pedig mozi működött, majd szórakozóhelynek használták. Végül az 1990-es évek végén szó szerint összedőlt a megroggyant épület. Néhány esztendővel ezelőtt az elhanyagolt kastély még igencsak lehangoló látványt nyújtott. 2004-ben a nagykárolyi önkormányzat úgy döntött, hogy adminisztrálását átveszi a megyei múzeumtól, ám ezzel még nem történt csoda. A felújításhoz szükséges pályázati projekt és az ehhez szolgáló előtanulmány idejében elkészült, de az aktacsomót hiába terjesztették jóváhagyásra a helyi tanács elé, a 19 tagú testület 7 liberális tagja leszavazta, így a pályázati projekt benyújtására idejében nem kerülhetett sor. A román kormány 2008-ban kiírt egy pályázatot, amellyel középkori várak felújítására fordítható pénzhez lehetett jutni. Nagykároly és Erdőd – utóbbi településen, ha nem is egész középkori vár, de várrom található – közös pályázat benyújtása mellett döntött. Ez a közös pályázat bizonyult 2009-ben nyertesnek. Erdőd esetében csak a romok konzerválására nyílt lehetőség, így Nagykároly a pályázati összeg 85,5 százalékát, míg Erdőd a 14,5 százalékát kapta. Nagykárolynak négy és fél millió euró jutott, a felújítási munkálatokat a négy Szatmár-megyei cég alkotta Kastély Egyesület nyerte el, amely – láss csodát Romániában! – határidőre be is fejezte a munkát. A kastély története A nagykárolyi kastély története Mátyás királlyal, egy engedéllyel és egy kőházzal kezdődik a 17. század utolsó harmadában. Történt ugyanis, hogy Károlyi Láncz Lászlónak nagyon megtetszett a vidék, így hát az Úr 1482-ik esztendejében a királyhoz fordult engedélyért, hogy az akkor még szinte lakatlan vidéken házat építhessen magának. Mátyás csak örvendeni tudott az ötletnek, azonnal úgy gondolkodott, hogy ott még erődöt is kialakíthatnak idővel a Károlyi grófok. Ez jó egy évszázad múlva történt meg, amikor Károlyi Mihály 1592-ben az addigi négyszögletes kőépületet – amely amolyan északi végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, belső udvarral látta el, falakkal vette körbe, lőréseket készíttetett, és vizesárkot is ásatott a vár köré. Volt is nagy szükség egy komolyan megerősített várra, hiszen a törökök állandó veszélyt jelentettek. Ne feledjük, erre az időszakra esett a dunai Habsburg dinasztia és az Oszmán Birodalom 15 éves háborúja a Magyar Királyság területén, amely 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget. 1699-ben újabb átalakításon esett át a kastély, amikor báró Károlyi Sándor – aki Szatmár vármegye főispáni feladatait is ellátta, és kuruc hadvezérként is jeleskedett – némileg díszesebb formát adott neki. Igaz, akkor még az épületegyüttes nem kényszerült nagyobb javításokra, de a szabadságharc itt-ott sérüléseket okozott rajta. Száz évig változatlan alakjában lakták a Károlyiak, mígnem 1794-ben gróf Károlyi József lebontotta a régi várat, és helyébe egy barokk stílusú kastélyt építtetett Joseph Bitthauser német építész tervei alapján. Ekkor már úgy vélték, fölösleges a sok erődítmény, így lemondtak a várfalakról, a tornyokról, az épületet pedig „emberbarátibbá" alakították. A négyszintes épületet háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével látták el, a nagyméretű fogadótermet festmények és szobrok díszítették. A 19. század közepén Ybl Miklóst kérték fel, hogy változtatásokat eszközöljön a kastélyon. Az ő munkájából kevés maradt fenn, hiszen 1893-ban újabb, ezúttal nagyméretű átépítés következett. Károlyi István, a birtok akkori ura kívánságára középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus alakot nyert az épületegyüttes. A munkálatok 1896-ban fejeződtek be, a négyszögletű épület által körbevett belső várudvart befedték. Az 1896-ig tartó átalakítás lovagkastély jelleget adott az épületnek, a faburkolat és a lakatosmunka korabeli helybéli mestereket dícséri. Mintha a sors rendelte volna úgy, hogy évszázadonként megújuljon a kastély. Sörház helyén víztorony A parkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres" udvari kertet, és a leírások említik a park „teknősbéka-tavát" is. A kertben ekkor velencei kőpadok, hatalmas virágtartók, a kastély egyik sarkánál pedig egy régies hangulatú velencei kút is állt. Szirmay Antal írta a kastély parkjáról: „az épületek nyugati oldalán anglius izlésre épített gyönyörűséges kert vagyon". A 12 hektáros parkban több növényritkaság található. Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt. Sajnos, a Nagykárolyban elkezdett városszépítés miatt a park felújítására már nem jutott pénz. Így történhet meg, hogy a vadonatúj köntösben pompázó épület mellett az arborétum és a lovarda még mindig lepusztult állapotban gondolkodik jövőjén. Séta a barokk korban A kastélyon végzett átalakítások rögtön a belépéskor szemet szúrnak. A hatalmas előcsarnok, amely egykor udvar gyanánt várta az érkezőket, márvánnyal kirakott, felújították a hatalmas kandallót is, és vadonatúj korlátokat építettek az emeletre vezető lépcsőkre. A kastély földszintjének néhány helyiségében működik a városi múzeum, az emeleten könyvtár és kiállítóterem kapott helyet. A kastély fő attrakciója mégis a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett néhány szoba. A látogatónak védőzsákot kell húznia a cipőjére, hogy ne piszkolja össze az igen értékes szőnyegeket. Bár az eredeti berendezési tárgyak rég az enyészetté váltak, a felújítás alkalmával igyekeztek olyan korabeli bútorokkal ellátni a szobákat, termeket, melyek nagyban emlékeztetnek a 18-19. századi állapotokra. Ma már csak elképzelni lehet, milyen hangulat uralkodhatott bálok alkalmával a kastély tükörtermében, vagy hol lapozhatta kedvenc olvasmányát a ház ura, és fésülte ki hajából a hullámokat az úrnő. A képzelgést megkönnyíti, ha saját szemünkkel láthatjuk a bálterem bordó kárpittal bevont falait, a korabeli fésülködő asztalkát vagy a kényelmes, barokk stílusú karosszékeket. Egyébként a berendezés jelentős része a barokkot idézi, ezeket régiségkereskedőktől, múzeumokból szerezték be. A Károlyi-családtól mindössze két festmény reprodukciója maradt az utókorra. A jó képzelőerővel megáldott látogató ideig-óráig a történelem részesének érezheti magát a Károlyi-kastélyban, szinte besétálhat a 19. század hangulatába, amikor még vonósnégyes szolgáltatta a talpalávalót a bálozó úrfiknak és kisasszonyoknak, és a kastély ura hatalmas márványkandalló előtt, pipázva várta konflison érkező vendégeit birodalmába... Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. február 24.Marosvécsi kastély: Kemény-kiállás a kultúra mellettA marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia – vallják Kemény János unokái, akik az ősz folyamán kaphatják vissza a Helikon-találkozók egykori színhelyét. Hosszas pereskedés, majd várakozás után az ígéretek szerint az ősszel, csúszás esetén legkésőbb karácsony előtt birtokba veheti marosvécsi várkastélyát a Kemény család. A tervek szerint néhány hónapon belül minden körülmény adott lesz az évszázados épületet használó neuropszichiátriai kórházotthon teljes kiköltözéséhez. Az elkövetkezendő időszakban az intézet a kastélyban maradt több mint száz kezeltjét is átcsoportosítja az épület szomszédságában bővülő pavilonrendszerbe. A hétvégén báró Kemény János örökösei Az Erdélyi Helikon múltja és jövője címmel szerveztek háromnapos kastélykonferenciát Galonyán, ahol az épület jövőjére keresték a választ. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos véleménykülönbségek, abban mindenki egyetértett, hogy a pezsgő művelődési életnek és főként az irodalomnak ismét vissza kell térnie a marosvécsi várkastély falai közé. Több forgatókönyv – előnyökkel és hátrányokkal Wittek Krisztina témafelelős és Zelenai Tamás építész konzulens vezetésével a Budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós építészettudományi karának 22 diákja felmérést és SWOT-elemzést készített a kastélyról, annak erősségeiről és gyengeségeiről, fejlesztési lehetőségeiről és az esetleges veszélyekről. A tíznapos nyári gyakorlat célja az épületegyüttes felmérése és a hasznosítási koncepció elkészítése volt. Amint a 2012-ben lezajlott munkát irányító szakemberek elmondták, a kastély egyidejűleg több funkciót is betölthet. Azon túl, hogy segítheti a térség fejlődését, munkahelyek teremtését, a környékbeli fiatalok helyben maradását, fontos szerepet játszhat a hagyományok felelevenítésében, a kulturális kincsek megőrzésében és a római Castrum feltárásában, felújításában. A szakemberi vélemény szerint kastélyszállót, de művésztelepet, egészségügyi, rekreációs központot is ki lehetne itt alakítani. A budapesti egyetem tanárai és hallgatói viszont arra is figyelmeztettek, hogy a tetemes befektetésen túl az udvarra költöztetett kórházotthon közelsége, az instabil politikai háttér, a projektek beindításának hosszas folyamata mind-mind gondot jelenthetnek. A tanulmány készítői három különböző forgatókönyvet is készítettek a várkastély hasznosítására. Az elsőben az idegenforgalmi lehetőségekre hívják fel a figyelmet, a másodikban az erdélyi művelődési élet egyik központjának a megteremtését helyezik kilátásba, míg a harmadik változatban egészségügyi funkció betöltését javasolják. A park jövőjét is többféleképpen látják: visszaállíthatnák az arborétumot, szolgálhat egy szabadtéri színház helyszíneként, de ki lehetne alakítani itt játszóteret is. A Szent István Egyetem illetékesei arra is kitérnek, hogy valamennyi változatnak előnyei, ugyanakkor hátrányai is vannak. Az önkormányzatnak – mely a román állam képviselőjeként hosszú évekig próbálta megakadályozni, majd késleltetni a restitúciót – most az az érdeke, hogy bármilyen rendeltetést kap a kastély, az nagyot lendítsen a településen. „Úgy is, mint polgármester, úgy is, mint magyar ember, remélem, hogy itt egy fontos turisztikai központ alakul ki” – hangoztatta a tanácskozáson részt vevő helyi polgármester. Ördög Ferenc elmondta, hogy az eddigi súrlódások és konfliktusok dacára az önkormányzat jó kapcsolatot szeretne ápolni a Kemény családdal és a kastélyban létesítendő intézménnyel. Az erdélyi magyar kultúra központjává tennék Az író és művészetpárti Kemény János unokái elsősorban nagyapjuk mecénási szellemiségében hasznosítanák a marosvécsi kastélyt. A Magyarországról hazatelepedett és a közeli Galonyán élő Nagy Kemény Géza például el sem tudja képzelni, hogy az anyaországi divat szerint wellness-szállóvá alakítsa az Erdélyi Helikon színhelyét. Sokkal inkább egy, a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakiteleki Népfőiskola modelljére létrehozott kulturális központot működtetne az épületben. „Lenne itt helye művésztelepnek, alkotótábornak, konferenciáknak és összmagyar találkozóknak is” – sorolta elképzeléseit a Kemény unoka. Bátyja, a szintén hazatelepedett Vécsi Nagy Zoltán művészetkritikus is hasonló álmokat dédelget. Kemény János legidősebb unokája felelevenítette, hogy nagyapját sem a vagyonszerzés vezényelte, és nem is a pénze, hanem az irodalom és színház iránti határtalan szeretete tette mecénássá. A Budakeszi melletti Pátyon élő unoka, Kemény Endre úgy vélekedett, amennyiben szállodaként is működtetnék az épületet, akkor is megférne falai között a kultúra. „Nagy vonalakban hasonlítanak az elképzeléseink, abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy a marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia” – szögezte le lapunknak az örökös. Az elődök öröksége A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János káprázatos és megismételhetetlen irodalom- és kultúrtörténeti pillanatnak nevezte 1926 nyarát, amikor a mindössze 23 esztendős báró hívására az erdélyi irodalom legkiválóbb alakjai sereglettek össze Kemény János birtokán. A helikoni találkozók jelentőségét az is növelte, hogy egy percig sem voltak provinciális rendezvények, jegyezte meg Szentmártoni. „A legjobb magyar irodalmi hagyományokra építve eleven kapcsolatot ápolt az anyaországi műhelyekkel. Nemzetközi beágyazottsága már helyzetéből adódóan is természetes volt, a román, és a szászok révén a német kultúrával való együttélését értem ez alatt elsősorban – de nyelveket beszélő és külföldi irodalmat fordító kiválóságai révén világirodalmi távlatokat is nyitott. Azzal, hogy a transzszilvanizmus eszméjét az írott szó művészetében gyakorlattá emelték, nem csupán a két Trianon közötti erdélyi magyarság önbecsülését, önismeretét, jövőképét erősítették, de perspektívát nyitottak az előtt is, hogy ez a nép elhelyezhesse magát Európa drámaian átrendezett térképén” – méltatta a vécsi irodalmi találkozók fontosságát a Magyar Írószövetség elnöke. Szentmártoni János abbéli reményének adott hangot, miszerint a hétvégi találkozó az elődök örökségéhez méltó kulturális pezsgést indít majd el. Ehhez viszont sem a Kemény család tagjai, sem a vagyonuk nem elegendő. „Mi hétköznapi emberekként élünk és közel negyed évszázada harcolunk birtokaink visszaszerzéséért. Magunkra voltunk és vagyunk hagyva. Viszont úgy tekintünk erre a kastélyügyre, mint az összmagyarság ügyére” – fejtette ki a Krónikának Kemény Endre. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár), 2014. február 26.Erről jut eszembeKastélysors Romániában… Egyiket kirakják, másikat belaknák. Csak két aktuális helyzet vagy tényállás lényegét vontam tőmondatos párhuzamba, de oldalakon át tehetném a többivel is. Erdélyben jelenleg 141 kastélyt és kúriát tartanak nyilván a szakemberek, mindenik állapota más és más, és helytől, gazdától, önkormányzattól, egyéni és közösségi hozzáállástól függően másképp foglalkoznak vagy nem foglalkoznak velük. Inkább nem, mint igen. A jelek szerint sajnos úgy néz ki, hogy ebben az ügyben még hosszú ideig nem lesz kedvező megoldás tájainkon. Nagy érték megy emiatt veszendőbe, sokféleképp kamatoztatható potenciál marad kihasználatlanul. A konkrét utalás első fele Gyergyószárhegyre vonatkozik, ahol a hírek szerint a jól beágyazott szobrokat is kiásták, kimenekítették a Lázár-kastély udvaráról, nehogy csonkuljon a kiköltöztetett művésztelep értékes műgyűjteménye, miután a tulajdonosokkal nem sikerült egyezségre jutni. Fenti mondatom második része a marosvécsi Kemény-kastély szintén időszerű problémáját érinti. Az eltelt hét utolsó napjaiban érdekes konferencia tárta nyilvánosság elé az erdélyi reneszánsz építészet e nagybecsű remekének múltjával és jövőjével kapcsolatos tudnivalókat, vázolta azokat a lehetőségeket, amelyek révén közhasznú célokat szolgálhat a továbbiakban az épület. A rendezvényt a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület, illetve annak alapítója, Nagy Kemény Géza szervezte Galonyán és Marosvécsen, sok támogató állt mellé, mindenekelőtt a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul fel is szólalt a sokrétű eszmecserén. Jegyzet ez, nem tudósítás, nem szándékom valamennyi résztvevőt, előadót, közreműködőt és megnyilatkozást ismertetni. A legfontosabbakról tömören annyit, hogy a kastély jogilag már újra a Kemény családé. Egyelőre azonban, mint köztudott, még egészségügyi rendeltetést tölt be, évtizedek óta számos beteget, fogyatékost gondoznak ott. Dr. Pokorny László intézményvezető és Ördög Ferenc marosvécsi polgármester kijelentette a mostani találkozón, hogy őszig, legkésőbb karácsonyig a neuropszichiátriai és rehabilitációs központot kiköltöztetik a kastélyből, a közelben kialakított új épületekbe kerülnek a gondozottak. A műemlék kastélyt, a létesítményhez tartozó többi építményt és a szépséges parkot teljes egészében visszaadják az örökösöknek. A helikoni írók sok írásában oly megkapóan bemutatott háromszintes épület éppen eddigi felhasználásának köszönhetően van jó állapotban. Ezt az az alapos tanulmány is tanúsítja, ami Wittek Krisztina és Zelenai Tamás vezetésével a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara diákjainak nyári gyakorlata nyomán született. A felmérést és következtetéseit a konferencián is bemutatták. Ez is segítheti a családot abban, hogy miképpen tegye minél hasznosabbá a nagyon komoly értéket jelentő, de fenntartásában rengeteg pénzt is igénylő, felelősségteljes örökséget. Változatos idegenforgalmi, egészségügyi lehetőségek rejlenek a kastélyban és környékében, de az erdélyi kultúra egyik reprezentatív központjává is lehetne alakítani. A család jelen levő képviselői az utóbbi megoldást pártolnák. Ezért is vált központi témává a konferencián az Erdélyi Helikon és a marosvécsi találkozók kérdésköre. Emiatt volt mindvégig elevenen jelen a tanácskozáson báró Kemény János szelleme, és került szóba példás egyénisége, mecénási magatartása, még mindig népszerűsítésre váró írói hagyatéka. Az ő örökségét ápoló alapítványok vezetői, írók, irodalomtörténészek méltatták mindazt, amit megvalósított. Örvendetes, hogy a fiatal irodalmárok közül is többen aktívan kapcsolódtak a rendezvény munkálataiba. Elmondta gondolatait Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is. De sokat kell még iparkodni, ügyködni számos lelkes embernek, hogy a legkedvezőbb megoldások megszülessenek. Persze, mint mindig, ezúttal is döntő tényezőnek bizonyulhat a pénz, amiből soha nincs elég. Ide igazán illik a jelszó: Mecénások ne kíméljenek! N.M.K. Népújság (Marosvásárhely), 2014. március 21.Németh Zsolt Kaplonyban: az RMDSZ kormányra lépése új esélyA magyar–román kapcsolatokban új esélyt jelent, hogy az RMDSZ a román kormány része lett – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára újságíróknak a Szatmár megyei Kaplonyban csütörtökön. Az államtitkár Kaplonyban Szatmár megye polgármestereivel találkozott, majd megtekintette a Károlyi grófok kriptáját. Az államtitkár elmondta, hogy a két közeljövőbeli választás, a magyar országgyűlési és az európai parlamenti választás volt a téma a kaplonyi találkozón. A részvétel az az eszköz, amellyel „harcolhatunk a jogainkért” – fogalmazott. Hangsúlyozta: minél nagyobb arányban vesznek részt az emberek ezeken a választásokon – és hál' Istennek nagyon sokan vehetnek részt” –, annál nagyobb esély van arra, hogy a nemzetiségi jogokat érvényesíthetik. Németh Zsolt új esélynek nevezte a magyar–román kapcsolatokban, hogy az RMDSZ a román kormány része lett. Ha az erdélyi magyarság igényeit sikerül kielégíteni ezzel a kormányzati szerepvállalással, akkor az remélhetőleg kedvezően hat a kétoldalú kapcsolatokra is a jövőben – vélekedett. Az államtitkár a választási kampánnyal kapcsolatban elmondta: bár vannak kedvezőtlen jelek – mint például a magyar helységnévtáblák lefestése román nemzeti színűre vagy a román médiában az elmúlt napokban tapasztalt magyarellenes hangvétel –, ezek nem tudják érdemben befolyásolni a kétoldalú viszonyt, ha megvan a kellő józanság a meghatározó politikai erőkben. Úgy tűnik, ez a józanság a román kormányban és az RMDSZ vezetőiben is megvan – tette hozzá. Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a külföldi magyar emlékhelyek támogatása olyan, mint egy térkép összeállítása. Ezt a Külügyminisztérium kiemelt feladatnak tekinti. A kaplonyi római katolikus templom, amelyet Ybl Miklós tervezett, egyedülálló, és itt van a Károlyi család kriptája is, és Magyarország támogatta ezek felújítását – közölte. Hozzátette: fontos, hogy a hasonló célokra rendelkezésre álló forrásokat növeljék. Krónika (Kolozsvár), 2014. május 28.Kormozástól a karbantartásigA Házsongárdi temető 429 éves története és értékei előtt adózva a közelmúltban nemzetközi konferencia keretében vitatták meg az erdélyi panteon gondjait és lehetőségeit. Az eseményen felmerült kérdésekről és az aktuális kihívásokról Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet, a Házsongárd Alapítvány igazgatóját kérdeztük. – Az alapítvány alapító igazgatójaként hogyan emlékszik a kezdetekre? – Fizika–kémia szakos tanárnőként nem a temető volt a foglalkozásom tárgya, de osztályfőnökként mindig megpróbáltam a valós történelmi múltra is tanítani a gyerekeket. Akkoriban jelent meg Gaal György Házsongárdi panteon című írása térképpel és személyek életrajzával ellátva, kitűnő kiindulópont volt, hogy az osztályokat vihessünk ki, megmutathassuk nekik a temetőt, kérdezhessünk, versenyeket szervezhessünk. Az alapítvány tulajdonképpen az osztályfőnöki munkából nőtt ki. S hogy miért maradt életben? A gyerekek miatt: annyira lelkesek voltak, s végre nem volt jó tanuló, rossz tanuló. Húzták a gyomot, szedték ki a csutakokat, hiszen az egész temető egyetlen ősbozót volt. Én is belelkesültem, vittem a párhuzamos osztályt, az iskolát, majd évek során más iskolákat. Az volt a cél, hogy ne csak halottak napján kormozzuk a köveket – mert annak nálunk nagy hagyománya van, hogy a szép és értékes köveket jól begyertyázzák és bekormozzák –, hanem az év más szakában is jöjjenek, és valamilyen felelősséget érezzenek a temetőért, családtagjaik vagy nagyobb családunk, a nemzet kiemelkedő személyiségei iránt. A ledőlt köveket felemeltük, az írást megfestettük, ám lassan kiderült, hogy az osztályfőnökség ehhez túl kevés. Ennek a gondozói munkának a rendszeresebbé, szakmaibbá és szervezetté tétele érdekében született meg az alapítvány. – S miért az Erdélyi Református Egyházkerület adott jogi keretet az alapítványnak? – Funar idejében nem volt ajánlatos Házsongárddal kapcsolatos alapítványt létrehozni, és a református egyház ajánlotta fel leghamarabb, hogy belső alapítványként megbújhassunk Ábrahám kebelében. Mindez 1999-ben történt, mindenben segítettek. Valamennyi történelmi magyar egyháztól van kurátorunk, minden kolozsvári magyar iskolát történelemtanár képvisel. Van az alapítványnak műépítésze is, tehát vigyáztunk, hogy minőségi munkát végezzünk, ne hagyjunk ki senkit, aki segítőkész és különösen érdekelt. Érkeztek adományok, elkezdtünk pályázni. Tizenhárom éve egyedül írom a pályázatokat, jövőre már biztosan segítségre lesz szükségem. A temetőigazgatósággal jó viszonyba kerültünk, ők is mindenben támogattak. Nekiláttunk a teljesen elhagyott, szépséges’ talált kövek – 1634-es dátumtól kezdve – felújításának. Az eredmény nem csekély, 95 régi sírkövet újítottunk fel, egész kicsiktől a pompás nagyokig, hat kriptát teljesen vagy részlegesen. Két emberünk rendben tartja a sírokat: háromszázzal kezdődött, ma már nagyjából hatszáz sírt gondozunk, javarészt gazdátlanokat, vagy olyakat, amelyekben külföldre szakadtak rokonai nyugszanak. – Mégis megromlott a kapcsolatuk a temetőigazgatósággal... – Ez azután történt, miután négyszáz sírt védetté nyilvánítottak, azóta ellenszélben dolgozunk. A műemlékké nyilvánítások hatására az igazgatóság egyik napról a másikra ellenséges lett, a nyomunkban jártak, ránk küldtek rendőrséget, térfigyelő kamerát helyeztek oda, ahol tudták, hogy dolgozni szoktunk. Folyamatos az akadékoskodás. Ezt egyesek szeretik nemzeti kérdésként kezelni, pedig nem ez a fő probléma, hanem egyszerűen az, hogy nincs temetkezési hely. A konferencián Virgil Pop műemlékvédelmi szakember elmondta a nemzetközi grémium előtt: van a városban egy újgazdag réteg, tele van pénzzel, és amilyen ízléstelen házakat épít a városban, ugyanolyan szörnyű síremlékeket épít a temetőben. Ezt dokumentáltuk is, a temetőtörvény ellenére ugyanis nap mint nap látjuk, hogy zúznak, eltűnnek sírok. Az 1,20 méteren maximált sírkőmagasság mellett csak alapok épülnek másfél-két méteresre, s még arra jön – ki tudja, mikor – a még élő emberek emléke. Ezért a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság húszéves évfordulóján kéréssel fordultunk Kelemen Hunor kulturális miniszterhez. Megfeszített munkával sikerült elkészítenünk a védetté nyilvánított sírok adatlapjait, és volna még mit a műemléklistára feltenni. Aztán persze jött a politika és a választások, olyankor mindenki kampányol, amivel tud. Nem számított, hogy tizenhárom éve önkéntesek óvják a Házsongárdot nagy eredménnyel és magyar állami pénzzel. Jelentős összegeket gyűjtöttünk önkéntesen írt pályázatokkal, kínnal, keservvel, lobbizással. – Honnan érkeztek támogatások? – Annak idején többek közt az Illyés Alapítvány támogatott, az utóbbi időben pedig a Bethlen Gábor Alap segít, ennek köszönhetően tudunk működni. A Bánffy-kriptának nevezett, Ybl Miklós tervezte iktári Bethlen-kripta ügyét pedig a magyar külügyminisztérium karolta fel. – A konferencián elhangzott, hogy titkosak a sírokkal kapcsolatos adatok, így nem tudják, melyik sírnak mikor jár le a megváltása, s válik veszélyeztetetté. Mit tudnak így tenni? – Igen, mindennek a rákfenéje, hogy három éve, a műemléklista létrehozása után titkosították az adatokat is. Addig bárki megkérdezhette, hogy mi a helyzet a sírokkal, a nénikének megmondták, hogy vigyázzon a határidőre. Most az örökösöknek sem egyszerű, és a szervezeteknek sem, mert az adatok nem hozzáférhetőek, nem tudható, melyik síroknak jár le a megváltása. Mióta titkosították az adatokat, második irodaként dolgozom. Hozzám jön a fél város kérdezősködni, jönnek az idősek, hogy megy el a sír, nincs pénzük, le kell járatni a hagyatékot. Kolozsváron ugyanis bárkitől elvették a megváltási díjat, ezért nem siettek hagyatékozással: rengeteg – ezres nagyságrendű – család esetében az elhunyt nagyszülő nevén van a sír. Szerencse, hogy annak idején rengeteg adatot összegyűjtöttem, de mivel nem látszott ez a végkifejlet, ez nem volt rendszeres. A lényeg, hogy ha nem az illető nevén van a sír, nem adják ki még az apja sírjának adatait sem. Csak abban az esetben, ha közjegyző által hitelesített okirattal bizonyítja, hogy folyamatban van hagyatéki vagy más jogi eljárás. Az is felháborító, hogy az irodán senki nem beszél magyarul: a nénikéket úgy megijesztik, hogy még az ismert román szavakat is elfelejtik. – Mi lesz egy lejárt megváltású sírral? – Nem nagyon értesítik a tulajdonost. Egyrészt mert roppant rendetlen és régi a nyilvántartás. Ha nem váltják meg a sírt, három hónap a türelmi idő. Tudok olyat, hogy egy nappal később mentek, és már nem engedték megváltani: az apja, nagyapja sírját a leszármazott nem kaphatta újra bérbe, egy vadidegen azonban igen! Másik konkrét történet: sosem tudtam, hogy kié egy szép sírkert két régi neogótikus kővel. Nem mertünk hozzányúlni, nehogy valaki reklamáljon. Aztán hazajött Argentínából egy hölgy, ott sírdogált a dédszülei sírkövének tövében. Nagyon rég nem volt Erdélyben, bement a temetőirodába, de semmilyen adatot nem adtak meg neki. Valaki hozzám küldte a hölgyet, a sírkertet hál’ Istennek rátehettük a műemléklistára, így megmenekült. A családnak egyébként a Főtéren volt gyönyörű porcelán- és üvegüzlete. De fordulnak hozzám Amerikából, Ausztráliából, küldik a családfákat, könyörögnek, nézzük meg. Olyan esetben, amit nem ismerünk, semmit nem tudunk tenni, mert semmilyen segítséget nem kapunk. De Gaal György temetőkutatóként sem nézhet bele a papírokba. Ráadásul vannak húsz-harminc éves kézírások a temetőirodán, azokba a regiszterekbe úgy nyúlhatnak bele, ahogy akarnak, senki nem fogja tudni megmondani, hogy azt húsz éve írták be vagy az idén. Kimondatlanul is tudható, hogy az esetek hogyan zajlanak, tudjuk az útját, próbáltunk tenni ellene, mindent leírtunk, képeket csatoltunk, elküldtem rendőrségre, minisztériumba, polgármesteri hivatalba, műemlékesekhez, de semmi: nevetséges válaszokat kaptunk. Valahol nagyon szorosra zárnak. – A temető történelmi részének lezárása megoldást jelenthetne a romlás és rombolás ellen? – A lezárás majdnem valamennyi magyar családot érintene Kolozsváron, mivel a sírok nagy része a család bérletében van. Az lenne a megoldás, ha megszabnák, hogy nem nyúlhatnak a sírok külleméhez, a feliratokat ne kaparják le, legyen szabvány, hogyan jelezhetik az új neveket, esetleg fedlapra. Az értékes síremlékekhez hozzányúlni tilos! – Tehát nem a lezárás a megoldás, hanem a létező sírok jobb védelme? – Első lépésben. A lezárás jöhet azután, s az is lényeges, hogy ha a család már nem váltja meg vagy elveszíti a sírt, abba ne fektessenek új elhunytat – mint ahogy most teszik –, mert az újabb száz évet jelent… Azok a sírok „éljenek”, amelyeknek van hozzátartozójuk, gondozzák őket, a többit pedig valamilyen temetőgondozással kell megoldani. Mert vannak olyan részei a temetőnek, hogy sokszor a sírokon járunk, olyan sűrűn állnak egymás mellett a nyughelyek. A temetőirodában lennie kellene egy műemlékvédelmi szakembernek, aki ellenőrzi a temetőben zajló munkálatokat. A felügyelet ma annyit jelent, hogy bennünket egészen biztosan felügyelnek. Hallom, mikor belépek, hogy mondják, „a sosit”. Nagyon fontos volna, hogy nyilvánosak legyenek a regiszterek, továbbá az is, hogy legalább egy magyarul beszélő alkalmazott is dolgozzon az irodán. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet Nyugalmazott fizika–kémia szakos tanárnő, a Házsongárd Alapítvány alapító igazgatója. 1942. május 19-én született Kolozsváron. 2010-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kőváry László-díjával, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el az erdélyi panteonként is ismert temetőben végzett munkáját. – A konferencián mit állapítottak meg ebben a témakörben? – 429 évvel ezelőtt, 1585-ben épp májusban adták ki a Házsongárdi temető alapító okiratát, úgyhogy egyfajta születésnapi ajándék volt a Teleki László Alapítvánnyal közösen szervezett nemzetközi konferencia. Megfogalmazták, hogy két óriási, egyedülálló előnye van a Házsongárdnak: a fekvése és a kora. A hasonló korú temetőket többnyire lezárták már. A Házsongárd működő, ez teszi egyedülállóvá, de egyben ez a veszély is. A résztvevők közösen memorandumot adnak be ajánlásokkal a polgármesteri hivatalhoz. Előrelépést jelenthetne, ha a Házsongárd szerepelhetne a Kiemelkedő Európai Temetők Egyesületének taglistáján. Romániából jelenleg csak az 1858-ban megnyílt Bellu temető szerepel a listán. Itt volt az egyesület, az ASCE alelnöke, ígéretet is tett, de a tagságot a polgármesternek kell kérelmeznie. Reméljük, nem fogja visszautasítani. A tagság azt jelentené, hogy egy európai szervezet tagjaként már nem lehetne sumákolni a temetőben, a sírkert bekerülne az európai vérkeringésbe, s a több figyelem nagyobb törvénytiszteletet hozhatna magával. Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. június 7.Irodalomtörténeti városháza NagykárolybanLekerültek az állványok Nagykároly felújított műemléképületéről, teljes pompájában mutatja magát az új-régi városháza, az egykori Szarvas fogadó. A 200 éve Ybl Miklós tervei alapján emelt objektum önmagában is értéket képvisel, ám igazi rangját irodalomtörténeti vonatkozása adja meg. Az erdélyi körútra indult Petőfi Sándor 1846. szeptember 8-án az itt rendezett megyei bálon ismerkedett meg Szendrey Júliával, későbbi feleségével, aki az akkor már országosan ismert költő számos szerelmes versének ihletője lett. Csak néhány címe a legközkedveltebbek közül: Szeptember végén, Reszket a bokor, Rózsabokor a domboldalon, A virágnak megtiltani nem lehet, Fa leszek, ha fának vagy virága. Maga a költő úti levelében így írja le a találkozás pillanatát: „A fogadóval átellenben a fák alatt pillantottam meg, délután hat és hét óra között. Ez időtől számítom életemet, s a világ életét. Azelőtt sem én, sem a világ nem lévén. Akkor lett a nagy semmiben a világ, s az én szívemben a szerelem.” Azt már barátja, Töröklaki Papp Zsigmond feljegyzéséből tudjuk, hogy később, a bál kezdetétől egy pillanatra nem vette le szemét Júliáról, mígnem Riskó Ignác megyei jegyző személyesen is bemutatja őt szerelmének. Innentől kezdve minden Petőfi-rajongó ismeri a történetet. A Szarvas felváltva volt fogadó és városháza is. Sorsa az 1948-as államosításkor pecsételődött meg, amikor, mint megannyi értékes épület abban az időben, mindenkié volt, vagyis senkié. Sem iskolaként, sem irodaházként nem igazán törődtek vele, híres báltermét tornateremként használták, amíg használhatták. Legutóbb, a rendszerváltás előtt kaszárnyaként működött, egyre elhanyagoltabb állapotban. Időbe telt, amíg állam végül is a városnak adta. Elsősorban Kovács Jenő polgármesteré az érdem, hogy nem jutott a lebontás sorsára. „Többször is megpróbáltuk pályázatok révén felújítani, de soha nem kaptunk rá pénz, mivel túlságosan kockázatosnak találták”– mondta a maszol.ro-nak, – „ekkor megvizsgáltattam statikusokkal, akik más véleményen voltak. Kultúrtörténeti jelentősége miatt mindenképpen meg akartuk tartani. Nem volt más választásunk, mint összébb húzzuk a nadrágszíjat és a városi költségevetésből próbáljuk felújítani. Elvégre nem vagyunk olyan szegények, mint látszunk. Minden évben lecsípünk rá egy kisebb-nagyobb összeget, aztán csak elkészül!” Íme, érdemes volt kivárnia, a Szarvas fogadó öt év munka után elkészült és mostani székházából rövidesen ide költözik a polgármesteri hivatal, amelyet eredeti tulajdonosa visszakapott. A nagykárolyiak az uniós pályázatoknál is igen sikeresek, most is hét-nyolc más épületet ilyen pénzekből újítanak meg. Köztük a múlt években szépen rendbetett Károlyi kastélyhoz tartozó lovardát és virágházat és a városi színház épületét. Miként a kastélynál, a városvezetés a Szarvas-fogadó esetében is odafigyelt minden apró részletre, benne arra, hogy az immár ismét városházaként működő épületben utalás történjen irodalmi és történelmi nevezetességére. Ennek köszönhetően nemcsak emléktábla, de Petőfi-Júlia szobor is emlékeztet a történelmi eseményre. Sike Lajos. maszol.ro 2014. október 27.Művészettörténeti konferencia VásárhelyenMűvészettörténeti konferenciát tartottak hétvégén a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében – a Fundálok, pallérok, építészek Erdélyben című rendezvényt a Maros Megyei Múzeum szervezte. A konferencia az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalta a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig. „Évekkel ezelőtt, amikor művészettörténészekként a Maros Megyei Múzeumhoz kerültünk, megfogalmazódott bennünk, hogy kiemelt fontosságú az intézményt és ezáltal a várost az egyetemes és a magyar tudományosság valós helyszínévé tenni – például színvonalas tudományos rendezvények révén. A hétvégi ülésszak is ennek a törekvésnek a gyümölcse, akárcsak az öt évvel korábbi B. Nagy Margit emlékkonferencia” – fejtette ki Orbán János, a múzeum tudományos kutatója, a konferencia ötletgazdája. A kétnapos rendezvénysorozat építészpályákról szólt, hiszen a kolozsvári művészettörténeti tanszéken, ahol a hazai előadók zöme tanult, nagy hangsúlyt fektettek a képzésben az építészettörténetre – az erdélyi művészettörténet-írásnak erős pontja ez” – magyarázta a témaválasztást a konferencia szervezője, hozzátéve, ezért érezték úgy, hogy az utóbbi évek kutatási eredményeit egy konferencia, majd egy tanulmánykötet formájában is a szakma és a nagyközönség elé kell tárniuk. Bár ez nem volt kitétel, feltehetően a helyszín miatt is sok volt volt a Marosvásárhelyt érintő előadás. Keserü Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének professzora arról a Toroczkai Wigand Edéről beszélt, aki a város számos épületét tervezte – mára azonban szinte mindeniket a felismerhetetlenségig átalakították. „Ha felbukkan egy, a népi építészet jegyeit hordozó épület ebből az időszakból, azt szinte azonnal Kós Károlynak tulajdonítjuk” – utalt a professzor a kor építészeti munkáinak közös nyelvezetére. Az előadás során azokat a stíluseszközöket emelte ki, amelyek a nyugati és helyi népi építészet hatásait ötvöző Toroczkai munkásságát egyénivé tették. Anthony Gall, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészmérnöki karának docense Kós Károlyról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a Kóst foglalkoztató korabeli városvezetők részéről megfogalmazódó közösségi intézményteremtési törekvések egységes városépítési tervek részei voltak – ez a munka az építészekkel való folytonos egyeztetések jegyében zajlott. A Marosvásárhelyen Sepsiszentgyörgyhöz képest kevesebbet alkotó Kós Károly felé van a városnak még egy, a konferencián is elhangzott tartozása: a Marosvásárhelyen fellelhető levéltári forrásanyagok ismételt feldogozása. A rendezvény védnöke Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott egyetemi professzora valamint Sisa József, az MTA doktora, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója volt, aki levélben üdvözölte az egybegyűlteket. Vass Gyopár | Krónika (Kolozsvár) 2014. november 20.A környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettemÚjabb könyv Kós Károlyról A Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című művelődéstörténeti konferencia vendége volt Anthony Gall, a budapesti Szent István Egyetem docense. Több mint egy évtizede beszélgettem vele, amikor Kós Károly műhelye című, több mint 500 oldalas kétnyelvű (magyar-angol) könyve megjelent a nagy erdélyi polihisztor építészeti munkásságáról. A könyv előzményéről érdemes tudni, hogy a szerző Ausztráliából érkezett egy képzőművészeti ösztöndíj révén Magyarországra. Megismerte és megszerette a magyar építészetet és Kós Károly tevékenységét, amiről szakdolgozatot írt, hogy hazájában is felhívja rá a figyelmet. Ausztráliai tanulmányai befejeztével a Magyar Építészeti Múzeumtól kapott egy ösztöndíjat, s akkor kezdett el Erdélybe is járni, hogy Kós Károly első világháború utáni munkásságát feltérképezze. Minden helyszínre elment, s nemcsak fényképet, rajzot is készített az épületekről, barátságokat kötött, megismerte a magyar történelmet és kultúrát, s közben két megrendelést is kapott. Évek munkájával elkészült a könyv, amit a szakmabeliek is kiváló alkotásnak minősítettek. – Mi történt az eltelt évek alatt? – érdeklődtem a konferencia szünetében az ausztráliai származású építésztől. – Sok minden változott. A kötet megjelenése után azt gondoltam, hogy sikerült Kós Károly tevékenységének a megörökítését befejezni. Az első furcsaságot az jelentette, hogy milyen gyorsan elfelejtődnek a régi dolgok, s az emberek mindig az újdonságokra figyelnek. Elfogytak a könyveim, s én azt éreztem, hogy továbbra sem tudnak eleget Kós Károlyról. Két-három évvel ezelőtt jó barátommal, aki a budapesti levéltárban igazgató, egy kiállításra készültünk. Rá kellett jönnöm, hogy a Kós-életmű kutatása nincs befejezve, s új dolgok kerülnek elő, amelyekkel érdemes foglalkozni. Ami a tervezést illeti, a Sapientia Egyetem épületének a megpályázása után sok érdekes, sikeres munkám volt. 2003 végén meghirdettek egy állást a brisbane-i Qeensland Egyetemen, ahol a tanulmányaimat végeztem. Családommal két évet töltöttünk Ausztráliában, ami nem arra volt jó, amire én gondoltam, de amikor visszatértünk Magyarországra, kiderült, hogy újból terhes a feleségem, és nagy örömünkre megszületett a harmadik gyermek, egy kisfiú. A két év alatt a budapesti tervezőirodám sajnos lefele haladt, s közben jött a válság is. Így hát egy másik irány felé indultam el, ami azt jelentette, hogy nem tartok fenn saját irodát, inkább másokkal társulok. 2011-ben megpályáztam a Szent István Egyetemen (a régi Ybl Miklós Főiskolán) meghirdetett állást, és azóta ott tanítok. Felépülnek az általam tervezett épületek is, ami jó dolog, Eszter lányom befejezte az iskolát, s a műegyetem építész szakára felvételizett. – Melyik munkája a legkedvesebb, melyekhez ragaszkodik a leginkább? – A gyilkos-tói kápolnához, valamint Erdőbényén a Béres családnak tervezett borászat épületéhez. Egy veszprémi régi nagy beton moziépületet átalakítottunk tavaly városi közösségi házzá, jól sikerült, és nagyon szeretik. Mivel a feleségem Veszprémből származik, s a szülei ott élnek, kötődöm a városhoz, amelytől az idén kitüntetést kaptunk, s ez nagyon jólesett. – Ahogy az előadásában elhangzott, készül egy újabb kötet. – A múlt évben jelent meg a Kós Károly első világháború előtti munkáiról szóló könyv, amelyben nemcsak az épületeket dokumentálom, hanem a környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettem. A következő a Sepsiszentgyörgy és környéke című kötet lesz, amelynek az apró utómunkálatai vannak még hátra. Kós Károly elképzelése, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak. – Ma sem bánta meg, hogy eljött Ausztráliából? – Nem, soha, de ha megbánnám is, már késő lenne. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 4.Ybl Miklós és a magyar építészet éveSzerda délután nyitották meg, és december 17-ig látható a nagyváradi keresztény Egyetemen (PKE) megnyitott, Ybl Miklós építész munkásságát bemutató tárlat. A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) a Bihar Megyei Építész Kamarával és a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamarával közösen szervezte meg a szerdán megnyitott Ybl Miklós (1814–1891): Bicentenárium – című tárlatot, melyen a budapesti Metró Galéria tulajdonát képező anyagot állították ki. A PKE emeleti előcsarnokában lebonyolított tárlatnyitón Horváth István az Ybl Miklós születésének századik évfordulója alkalmából írt, a Vasárnapi Újság 1914. április 12-iki számában megjelent méltatást idézett: „A magyar építőművészetnek olyan lendületet tudott adni, alkotó erejének szinte túlcsapó termelésével annyira gazdaggá tudta tenni a magyarországi építkezésnek ő előtte csaknem teljesen ellanyhult birodalmát, mint senki más. Budapest akkori építkezéseinek, restaurálásának igen jelentős része az ő nevéhez fűződik. Csaknem hatvan évig döntő, irányító szerepe volt a főváros építkezésében. Amit alkotott – nagy részben a klasszikus stílusok jegyében – mindig egységes és harmonikus volt s művészettel telt. Monumentalitása, nagyszabású lendülete két leghatalmasabb alkotásában: az Operaház épületében és a lipótvárosi bazilikában érte el legtökéletesebb fokát.” Radics Beatrix, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara titkára a szép számban megjelent érdeklődőknek elmondta, hogy az általa képviselt intézmény évek óta együttműködik a Bihar Megyei építészkamarával, mely együttműködés eredménye a most megnyíló tárlat is. Hangsúlyozta, hogy az Ybl Miklós bicentenárium okán 2014-et Magyarországon a Magyar Építészet Évének nyilvánították, melynek keretében több nagyszabású, a magyar építészetet népszerűsítő rendezvényt tartottak, köztük az Ybl Miklós előtt tisztelgő vándorkiállítást is, amelyik most első alkalommal látható Magyarország határain kívül Gazdag életmű Pafka Ernő nagyváradi építész, a Bihar Megyei Építész Kamara alelnöke a megnyitón kifejtette, hogy a tárlat harminchat pannót tartalmaz, amelyek bemutatják Ybl Miklós legszebb munkát. Hangsúlyozta, hogy a kiállított pannókon Ybl Miklós által tervezett szakrális épületek, lakóházak, bérházak, kastélyok és középületek fényképei és tervei, alaprajzai láthatók. E gazdag építészeti anyag is bizonyítéka annak, „hogy Ybl Miklós nem csak tehetséges építész volt, hanem szerencsés is, mert vajon milyen épületeket tervezett volna, ha itt és most született volna? Szerencsés helyzetben volt, hogy egy olyan országban született, ahol óriási gazdasági fellendülés volt, és tehetsége mellett ennek köszönhetően is nagyon sok szép megbízást kapott mecénásoktól, az államtól, az egyháztól” - fogalmazott Pafka Ernő. Az építész felhívta a figyelmet arra, hogy a mai Románia területén három Ybl Miklós tervezte épületet ismerünk: ezek egyike a zsombolyai Csekonics kastély, amelyik ma már nem áll, mert a tulajdonosok lebontották a múlt század közepén. A másik épület a nagykárolyi Károlyi kastély, melynek helyreállítását és átépítését Ybl Miklós tervei alapján készítették el. A harmadik pedig a szintén Szatmár megyei Kaplonyban lévő ferences rendi kolostor, amelyet ugyancsak az ő tervei alapján alakított át a Károlyi család, ennek az épületnek az alagsorában található egyébként a Károlyi család mauzóleuma is. Az Ybl Miklós munkásságát bemutató tárlat december 17-ig látható a Partiumi Keresztény Egyetemen. Pap István erdon.ro 2015. január 7.Méltó emlék a szatmárnémeti városépítőnekLeleplezték január 5-án, kedden Hám János egyház- és városépítő püspök új szobrát Szatmárnémeti régi főterén, a római katolikus székesegyház bejáratával szemben. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyét a 19. század első felében 30 éven át vezető főpap teljes alakos, ülő szobra egy 1999-ben avatott büsztöt váltott fel, mivel a püspökség úgy vélte: Hám János öröksége megérdemli, hogy a korábbinál impozánsabb alkotás őrizze emlékét. A leleplezésre a délelőtti, vízkereszt alkalmából Schönberger Jenő jelenlegi megyéspüspök által celebrált szentmisét követően került sor. Mint elhangzott, Hám János munkássága máig hatóan meghatározta Szatmárnémeti városképét. Neki köszönhető a klasszicista stílusú székesegyház, ő építette a neobarokk püspöki palotát, valamint a püspöki konviktust, továbbá számos középület létrehozása fűződik nevéhez. A hitélet erősítése mellett a szociális problémák orvoslására is igen nagy hangsúlyt fektető püspök iskolákat, kórházakat alapított és kitartó támogatója volt a szegényeknek, valamint a helyi kisiparosoknak, kereskedőknek is. A rendszerváltás után Szatmárnémetiben utcát neveztek el róla, és az ő nevét viseli a katolikus iskola is. Az egyházmegye több mint 100 évvel ezelőtt megkezdte a boldoggá avatását célzó eljárást, a procedúra azonban a világháborúk és a kommunista hatalom egyházellenes politikája miatt elakadt, az utóbbi években viszont ismét terítékre került az ügy. Zagyva László szatmárnémeti születésű, Nyíregyházán élő szobrászművész alkotásának elkészültét, valamint a térrendezési munkálatokat – amint azt Tilki Attila országgyűlési képviselő kifejtette – a magyar kormány 7,5 millió forinttal támogatta. Hám János közéleti tevékenységét Dorel Coica szatmárnémeti polgármester méltatta, nagy hangsúlyt helyezve a püspök városépítői munkásságára. Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, valamint Pataki Csaba szenátor arról beszélt, hogy az alkotásnak különleges értéket kölcsönöz az, hogy széles körű – egyházi, politikai és nemzeti – összefogással valósult meg. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kifejtette, Hám János püspöksége idejét (1827–1857) nevezhetjük Szatmárnémeti virágkorának is, mivel a település ebben az időszakban „kezdett polgári formát ölteni”. Méltatta a városépítő igényességét is, aki olyan európai hírű építészeket foglalkoztatott, mint Ybl Miklós és Hild József. Rámutatott, a püspököt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Honvédelmi Bizottmány túl konzervatívnak, a bécsi udvar pedig túl forradalmárnak tekintette. Hám János nem volt forradalmár, de az is tény, hogy a megtorlás idején nem szolgáltatta ki egyházmegyéje forradalommal rokonszenvező papjait, tette hozzá. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár) 2016. március 2.Ficzay Dénes emlékéreMennyei séta a Tanár úrral Az örök Arad ódon épületei régi fényükben pompáznak a soha ki nem hunyó, szikrázó napsütésben. Szürke öltönyös, mackójárású férfi sétálgat hátratett kezekkel a százados utcákon. A Tanár úr – mert ő az, ki más lenne – megáll egy-egy ház előtt, elmereng a díszes építmény vagy szerény hajlék egykori lakóinak történetén. Csupa meghitt ismerős. Már nem kell elsárgult fóliánsok halvány, holt betűiből életre keltenie őket homályos könyvtárszobák súlyos csöndjében, magányos éjszakák sápadt lámpafényében. Most mind vele vannak az állóvízzé sűrűsödött időben. Hallgatja a középkori koldusok tolvajnyelvét, társalog a francia forradalmi eszmékért rajongó kisvárosi polgárokkal és vidékről felköltözött, tollforgató nemesifjakkal, sorra látogatja több földi emberöltő legendás szerkesztőségeit, szemtől szemben látja a Maros-parti városban valaha megfordult magyar és külföldi hírességeket, akiket oly sokszor, oly lelkesen idézett meg. A Tanár úr aztán beballag égi másába ama földi Iskolának, amelynek maga is diákja volt, hogy majd a kolozsvári egyetemről hazatérve harminchét éven át naphosszat és gyakran esténként is ott üldögéljen törzshelyén a tanári patkóasztalánál meg a kopottas osztálytermek katedrái mögött, vagy rója a tintafoltos, összefarigcsált padok sorközeit. Szerettük őt, és büszkék voltunk, hogy nemcsak Arad, hanem az egész ország – vagyis a romániai magyarság – egyik leghíresebb középiskolai magyartanárának diákjai lehetünk. Még a leggyengébb, az irodalom iránt kevésbé érdeklődő tanulók sem rettegtek óráin, amelyek mindig felüdülést jelentettek a kemény tantárgyakkal és szigorú tanárokkal való napi birkózásban. Ő csillogó szellemével, természetes tekintélyével fegyelmezte a „bilincses iskola” szorításában vergődő, nyughatatlan kamaszhadat, s ha mindez mégsem volt elég néhanap, legfőbb büntetésként maró gúnnyal utasította rendre a renitenseket. Bölcs volt és jóságos. Nem szigorúan tanított, nem is a tantervek aprólékos, száraz menetrendje szerint. Meseórákat tartott letűnt korok és rég elköltözött emberek valós történeteiről. Visszavarázsolt bennünket, ébredező értelmű serdülőket világunk, nemzetünk és legszűkebb pátriánk múltjába. Az emlékezet szentélyébe, ahol a legszívesebben időzött. Mennyire szerette a várost, amelyben születnie, élnie és meghalnia adatott! Kora ifjúságától szenvedélyesen kutatta Arad múltjának minden fellelhető morzsáját, hogy az apró, színes darabokból kirakja majd e jeles alföldi helység történelmi, mindenekelőtt magyar irodalomtörténeti mozaikképét. Élete megálmodott főműve, az évtizedeken át hangyaszorgalommal összehordott adatok szintézise azonban nem készült el – nem is készülhetett el abban az ellenséges rendőrvilágban, amely a hitbuzgó marxizmus hiányát talán még elnézte volna a polgári humanizmust megtestesítő Tanár úrnak, Arad magyar örökségének ápolását, népszerűsítését viszont államellenes cselekményként üldözte. Földi „őrangyalai” – akik közül azóta bizonyára többen is egy emelettel lejjebb költöztek, valamely transzcendens alagsor ki tudja hányadik bugyrába – színleg sikeres munkát végeztek tehát. Mégis hiába dolgoztak, mert papírok ellen hadakozhattak ugyan, könyvek születését megakadályozhatták vagy késleltethették legalábbis, de a Tanár úr eleven szavainak okos és meleg tanítása több nemzedéknyi diák fejében, „ifjú szívekben” élt és él tovább. Bennünk, akik a múlt század derekán születtünk Aradon, alapvetően az a kép él kedves városunkról, amelyet a Tanár úr rajzolt meg róla. Ezt adjuk tovább szóban és írásban utódainknak, ezt próbáljuk megmutatni másoknak, ha a jól ismert utcákon és tereken kalauzoljuk vendégeinket vagy idegenben mesélünk szülőhelyünkről. Arad neve a Vértanúk Városaként égett bele a magyar köztudatba, de ezen túl még a művelt partiumiak, erdélyiek és anyaországiak sem igen tudják, hogy például Déryné, Bolyai János, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Eötvös Lóránd, Munkácsy Mihály vagy akár csak irodalmunk legnagyobbjainál maradva Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady Endre, Gárdonyi Géza élete és pályája sok izgalmas szállal kapcsolódik a régi Magyarország e jelentős vidéki központjához. Mindennek már a közel száz esztendeje született Tanár úr is csak késő alkonyi visszfényét láthatta. Majd még sötétebb lett, s ő azon kevesekhez tartozott, akik lámpással merészeltek járkálni, hogy másoknak is világítsanak az előírt feketeségben. És harmincnál is több éve immár, hogy az Ybl Miklós tervezte, robusztus víztorony szomszédságából egy igazabb világba költözött. Az örök Arad napfényes utcáit rója elgondolkodva a Tanár úr. S időnként – ahogyan odalenn tette – a túloldalról magához int, közös sétára invitál valakit a sok egykori kedves tanítvány közül, akik egyre számosabban követik. Hudy Árpád. Nyugati Jelen (Arad) 2016. március 3.Ne szórakozzanak velünk, így akarnak tönkretenni minket?Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közelmúltban a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely meghívottja volt: a Közép- és Kelet-Európa kulcsszerepe a keresztény kultúra megőrzésében témájú pódiumbeszélgetésen vett részt. Bevándorlási hullám, a magyar kormány migrációs politikája, a liberális világszemlélet bukása és az európai kereszténység – a jelenünket meghatározó témákról Soltész Miklóssal beszélgettünk. – A kelet-európai országok – elsősorban a visegrádi négyek – egységesen lépnek fel a migrációval kapcsolatos kérdésekben, a nyugati országokkal ellentétes álláspontra helyezkednek. Minek köszönhető ez? – Talán annak, hogy ezek az országok hosszú évtizedekig kemény diktatúrában éltek, és az emberekben kialakult egy veszélyérzet. Sokkal nagyobb, mint azokban az országokban, ahol a jólét és a mindennapos küzdelmeknek a hiánya elaltatta az embereket, de a politikusi réteg nagy részét is. Egyre inkább látszik, hogy amint Nyugat-Európában szaporodnak a bajok, az atrocitások, az emberek folyamatosan döbbennek rá arra: itt nagyon nagy gond van. Ugyanakkor azzal a politikával, amelyet Magyarország a bevándorlással kapcsolatosan képvisel a kontinensen, egyre többen azonosulnak. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a nyugati országok vezetői ezt mikor fogják belátni és magukévá tenni. – Románia is egy hagyományosan keresztény – ortodox – ország, mégsem csatlakozik ebben a kérdésben a többi kelet-európai állam által képviselt állásponthoz. Ez a hagyományos kétkulacsos politikának a következménye? – Én inkább annak tulajdonítom, hogy Románián nem ment keresztül olyan nagy embertömeg, mint Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián vagy Magyarországon. Ennek következtében nem érzékeli ennek veszélyét és súlyát. Amikor egy gond távol van az embertől – legyen az földrengés, szökőár vagy bármi más –, akkor lehet, hogy sajnálkozik az adott helyzet miatt, de teljesen másképp reagál, mint amikor azt saját bőrén tapasztalja. Azt látom, a román politika még nem szembesült ezzel a gonddal. Amennyiben az ország határait is elérné egy jelentős bevándorlóhullám, azt hiszem, azonnal felsorakozna a többi ország mögé, amely a V4-ekkel közösen lép fel. Én biztatom is erre őket, mert a Romániában élő emberek élet- és munkaszeretete – bizonyítja ezt az is, hogy milliók hagyják el az országot azért, hogy dolgozzanak – megérdemelné ezt a törődést. A másik gondolatom pedig a következő: az ortodox egyház sokat szenvedett a szétszakítottság miatt, kár lenne az ortodox keresztényeket egy másik fajta veszélynek is kitenni. – Előadása elején kijelentette: a liberalizmus végnapjait éli Nyugat-Európában. Valóban erről van szó, vagy csak egy pillanatnyi megrendülés tanúi vagyunk? – Az, hogy a veszélyeket nem ismerik fel, az, hogy ez az ideológia a természet törvényeit akarja felrúgni, az, hogy társadalmi berendezkedésük a kereszténységet teljesen háttérbe szorítja, sőt meg is veti, előbb-utóbb oda vezet, hogy a társadalom képtelen lesz az önvédelemre. Sajnos ezt látjuk már Európa egyre több országában. Ezért a kölni események és a terrorcselekmények sokakban földrengésszerű változást idéztek elő: az emberek ráébredtek arra, hogy őket becsapták. Kérdés, felismerik-e azt, hogy az eddigi társadalmi berendezkedésük mondott csődöt, vagy valami másban fogják meglátni a probléma gyökerét. Tény: a liberalizmus képtelen arra, hogy a társadalomnak védelmet nyújtson. Hadd mondjak egy abszurdnak tűnő, de valós példát: ha valaki Norvégiába kerékpárral megy be, akkor az közlekedési eszköznek számít és a jogszabály értelmében a beutazót nem szabad megállítani. Ezért Norvégiába az összes migráns biciklivel érkezik. Normális dolog ez? Nincs ott épeszű rendőr vagy határőr, aki kijelentené, hogy „Ne szórakozzanak már velünk! Így akarnak tönkretenni minket?”. Egy másik példa az, amit Faymann osztrák kancellár művelt a tavaly ősszel. Csupán azért, hogy politikailag korrekt legyen a beszéde, hosszasan gondolkozott azon, hogyan nevezze a migránsok megfékezésére építendő kerítést. Napokig hazudtak össze-vissza, ócsárolták a magyar politikát. Végül a kerítést szárnyas kapunak kiáltották ki. Hogy jut eszébe valakinek ilyet mondani? Ahelyett, hogy elismerje: a magyaroknak igazuk volt, igenis kerítést kell építeni. Amikor az igazságot nem merik kimondani, amikor a politikailag korrekt diskurzus miatt mindennek és mindenkinek meg akarnak felelni, akkor bizony nagy baj van. – Tavaly nyáron a magyar kormány a bevándorlókkal kapcsolatos politikája miatt egyedül maradt Európában. Azóta a helyzet folyamatosan változott, az emberek egyre inkább rájöttek arra, hogy „a tárt karokkal fogadjunk be minden bevándorlót” hozzáállás helytelen. Informális csatornákon érkeznek-e olyan vélemények, amelyek helyeslik az akkori magyar álláspontot? – Amit kérdezett, annak több üzenete is van. Az egyik az, hogy mindenkinek van felelőssége. Mi, magyarok, kicsi, tíz-tizenötmilliós nemzet vagyunk, mégis meg tudtuk változtatni az európai közvéleményt, a közgondolkodást. A környező országok teljes mértékben mellénk álltak, az átlag európai szavazópolgár is nagyrészt nekünk ad igazat. És bizony mesélik a Nyugat-Európában többször megforduló képviselőink, hogy egyes uniós politikusok a liftben rájuk kacsintanak vagy kezet ráznak, és igazat adnak nekünk, de amikor kiállnak a pulpitusra, akkor éppen az ellenkezőjét mondják. Ez a politikai korrektség. Ha valamit a fejükbe vettek, akkor attól nem tágítanak, nem merik elismerni, hogy egy kis nemzetnek is igaza lehet. Reméljük, eljön ennek is az ideje. A másik dolog az, hogy ezek után nekünk nem kell majd folyamatosan a szemükre hánynunk tévedéseiket és azt mondani, „íme, nekünk volt akkor igazunk”, hanem keresni kell az együttműködést, a közös megoldásokat: a kontinens határait meg kell védeni, a közel-keleti konfliktusban szenvedőket szülőföldjükön megsegíteni, az ott élő keresztényeket megvédeni, valamint országainkban a keresztény gyökereket megerősíteni. – Rádöbbentheti-e a migrációs jelenség Európát arra, hogy rossz irányba indult el, nem a helyes úton jár? Vagy már túl késő? – Temetni nem szabad magunkat még akkor sem, hogy ha a baj valóban nagyon nagy. Látnunk kell: a felelősség és a feladat óriási. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az Úr Istennek vannak olyan üzenetei egy nép, egy társadalom, jelen esetben a kereszténynek mondott országok felé, amely így szól: gyerekek, ébredjetek fel, valami nem működik jól a gondolkodásotokban. Ez egyúttal a remény is egyben. Ez változtathatja meg az európai felfogást, aminek – ha belegondolunk – az elmúlt kétezer évben sokszor volt szomorú következménye: rengeteg viszály, belháború, világháború. De szerencsére ezekből mindig talpra tudott állni. Bízom abban, egy ilyen helyzet is arra ébreszti fel a társadalmat, hogy rájön: ami eddig volt, az nem folytatható. A természet törvényeit nem lehet teljes mértékben mellőzni, és igenis vissza kell térni azokhoz a gyökerekhez, amelyek a kereszténységben rejlenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek azonnal kereszténnyé kell válnia, de elfogadja annak kulturális, civilizációs alapjait, értékeit. Soltész Miklós Budapesten született 1963. július 23-án. A budapesti Piarista Gimnáziumba járt. 1988-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán városgazdász üzemmérnöki diplomát szerzett. 1994-től 2000-ig a Wastl Kft. kereskedelmi vezetője volt. 1994-től a Cisztás Fibrózisban Szenvedő Betegek Országos Egyesületének főtitkára. Mérnöki munkája mellett 1996-tól az V. kerületi alpolgármester. 1997-ben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnökévé, majd 2000-ben országos ügyvezető titkárává választották. 1998-tól a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ–MDF képviselőcsoportjának tagja, Budajenő önkormányzati képviselője. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vezetőjének, Fónagy Jánosnak a kabinetfőnöke. 2002 és 2005 között Budajenő polgármestere. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság alelnöke, a Fidesz–KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője. A 2010. évi országgyűlési választásokon is listáról jutott be a parlamentbe. 2010 júniusától a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában dolgozik, jelenleg az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként. Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. április 12.Jubileumi Festum Varadinum leszÁprilis 17-24. közt rendezik meg a XXV. Festum Varadinum ünnepségsorozatot. Több mint 70 program lesz az idén, melyeken ingyenesen lehet részt venni- mondták kedden a sajtótájékoztatón. Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott: a gazdag program azt mutatja, van mit mondanunk egymásnak, a kavalkádban pedig nemcsak elfér egymás mellett, hanem ki is egészíti egymást az egyházak, a civilek, az iskolák, a művészek és a szakemberek szava, illetve tudása. Szerinte az elmúlt 25 év alatt a Festum Varadinumot éppen az tartotta és tartja életben, hogy az egymáshoz közeledés felhívására az összmagyar közösség jelenléte válaszol. Huszár István alpolgármester hangsúlyozta: az idei kínálat összeállításának fő szempontja a meglevő értékes, évtizedes hagyományokkal rendelkező programok, a történelmi egyházak rendezvényei mellett a helyszínek bővítése, több intézmény és civil szervezet bevonása volt azzal a szándékkal, hogy Várad közösségének minden tagja megtalálhassa benne a korosztályának, érdeklődési körének megfelelő művészeti ágat. Hozzátette: bízik abban, hogy a várbeli kiállítások látogatói hozzájárulnak ahhoz, hogy a középkori erődítményt ősökhöz méltó módon sikerüljön élettel megtölteni a következő héten. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a Váradon féltve őrzött, hosszú évek óta elzárva tartott rézkarcok is megtekinthetőek lesznek, illetve hogy Szent László városába Szent István városának üzenetét hozzák a székesfehérvári önkormányzat képviselői és a váradi civil egyesületekkel közreműködő szervezetek, valamint az, hogy a Berettyóújfaluval folytatott testvérvárosi kapcsolat erősödik a Budapest Főváros Levéltára kiállítása kapcsán is. Néhány a sok közül Április 17-én, vasárnap 14 órától interaktív kiállítás nyílik magyar-zsidó focistákról a neológ zsinagógában. A Futballmágusok és labdazsonglőrök itthon és a nagyvilágban, Magyar-zsidó labdarúgók, edzők és az elit futball című interaktív tárlat (egy focipályát alakítanak ki élethű nagyságú kartonjátékosokkal) a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest tulajdona, és a magyar sporttörténet, a magyar labdarúgás romantikus, izgalmas és kiemelkedően eredményes, ám tragikus korszakát és személyiségeit tárja a közönség elé. Olyan zsidó embereknek állít emléket, akik egykor a futball csúcsút képviselték, és ugyanúgy vitték a magyar foci hírét a nagyvilágba, mint később Puskás Öcsi. Tizenegy játékos- köztük minden idők egyik legsikeresebb magyar trénere, Guttmann Béla, valamint a többek közt a milánói Internél is játszó, és edzősködő Weisz Árpád-, továbbá egy edző, a Real Madridot első bajnoki címéhez vezető Hertzka Lipót alakja elevenedik meg. Április 18-án, hétfőn 15 órától Ybl Miklós épületi bemutató makett- és tablókiállítás nyílik a vár L épületében (északi kazamata), ugyanis Budapest Főváros Levéltára és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karával és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központtal együttműködésben az Építéstudományi Kar hallgatói által alkotott makettek bemutatásával emlékezett meg a nagymester születésének 200. évfordulójáról, a tárlatot pedig a mesterképzésben résztvevő fiatal építészek virtuális Ybl-épület modelljei, a belváros „Ybl-térképe”, a bemutatott épületekre vonatkozó részletes leírások teszik teljessé.16.30 órától pedig Madarassy István-kiállítás nyílik a római katolikus püspöki palotában, mely tárlat Berettyóújfaluból vándorol át Váradra. Az európai hírű művész, a ravennai Dante Biennálé aranyérmese, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, akinek kis- és nagyplasztikái, domborművei főként a szakrális ikonográfiából merítkeznek. Fehérvári kapcsolat Április 20-án és 21-én több olyan eseményre is sor kerül, melyek a Székesfehérvárral való kapcsolatot hivatottak erősíteni. Így szerdán 15 órától a Székesfehérvári Művészek Társaságának kiállítása nyílik meg a Tibor Ernő Galériában. Csütörtökön 10 órától dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt a városházán, 11.30-tól Civilek a Nagy Háború emléke ápolásában nyílik kiállítás a vár I épületében (katonai adminisztráció), 12.30-tól Az én váram az én hazám című kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutatója és díjkiosztása zajlik a vár L épületében (északi kazamata), 15-től Hősök arcképcsarnoka címmel nyílik tárlat a B épületben (fejedelmi palota), 16 órától pedig Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit címmel szerveznek helytörténeti vetélkedőt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17 órától Magyar királyok kortárs érmeken címmel nyílik tárlat a vár B épületében (fejedelmi palota), majd 18 órától a Vox Mirabilis kamarakórus lép fel a Székesegyházban. A pénteki Festum-programok közül kiemelendő a Nonkonformizmus és művészi szabadság- Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképe című kiállítás megnyitása a Darvas-LaRoche Házban, 15 órakor. Április 23-án pedig kiemelt figyelmet érdemel Rúzsa Magdi koncertje a Bémer téren 20 órától. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2017. június 4.“Semmi lázadás. De semmit sem engedni!”Beszélgetés Szabó Pál Csabával, a Trianon Múzeum igazgatójával Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírása a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka volt, amelynek következményeit a magyar nemzet a mai napig kénytelen viselni. A lassan száz évvel ezelőtt aláírt diktátum által a történelmi Magyar Királyság területének több mint kétharmadát elveszítette, valamint mintegy 3,3 millió magyar rekedt az új magyar állam határain kívül. Trianon sebeit az idő bekötözte, de a vér átüt még mindig a sebeken. (Szentmihályi Szabó Péter) A Trianon Múzeum az egyetlen olyan intézmény a Kárpát-medencében, amely a trianoni békediktátummal és következményeivel foglalkozik. A szerződés aláírásának évfordulója alkalmából a múzeum igazgatóját, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnökét, Szabó Pál Csabát kérdeztük a múzeum kiállításairól, jövőbeni célkitűzéseiről. Mikor és milyen indíttatásból jött létre a Trianon Múzeum? A magyar múlt, az ezeréves ország iránti egyetemes közösségi kötelezettség hozta létre a múzeumot még 2004-ben. Úgy gondolom, jelenleg a magyar emlékezetpolitika egyik legfontosabb intézménye, a Kárpát-medencei magyar identitás őrzésének megkerülhetetlen történelmi emlékhelye a Trianon Múzeum. A múzeum a várpalotai Zichy-kastélyban kapott helyet. Miért pont ezt a helyszínt választották? A Kárpát-medence közepén, a külhoni magyar közösségeknek elérhető távolságban, egy gyönyörű, Ybl Miklós által tervezett kastélyban a Trianon Múzeum kiállításai méltó helyszínhez jutottak. Mindazonáltal erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a múzeum valamilyen formában a Kárpát-medence fővárosában, Budapesten is bemutatkozhasson. Milyen a múzeum átlagos látogatottsága? Vannak forgalmasabb, illetve kevésbé mozgalmas időszakok? Múzeumunkat évente közel tízezer látogató keresi fel. Napirenden van, hogy a Trianon Múzeum is csatlakozhat azon közgyűjtemények sorához, ahová a közoktatásban tanulók ingyenes vasúti jeggyel utazhatnak, valamint idén elkezdődik a kastélyban a fűtés kiépítése, mindezekkel reményeim szerint tovább növekszik intézményünk látogatottsága. A Trianon Múzeum a határon túli magyarok számára ingyenesen látogatható. Milyen gyakran érkeznek a múzeumba határon túli érdeklődők? A külső-magyarországi magyarok látogatásának ingyenessége számunkra elvi kérdés. A Trianon Múzeum tudja, hogy mi a kötelessége az elszakított területeinken élő, magyarságukat immár száz éve rendületlenül őrző magyar testvérekkel szemben. A külhoni magyarok is érzik, hogy nálunk otthon vannak: látogatóink közel fele a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Délvidékről érkezik. Milyen új kiállításokat terveznek a jövőben? 2017-2018-ban a múzeum kiállításainak teljes megújítását hajtjuk végre, valamint több új kiállítást fogunk megnyitni. Ezek között a legfontosabb a „Magyarország megszállása 1918-1921” című interaktív történelmi panoptikum, „A Kárpát-medence 3D-ben” című digitális beruházás, valamint „A Székely Hadosztály honvédő harcai 1918-1919” című kiállítás. Melyek a múzeum szakmai prioritásai? Feladatunk a múzeum gyűjtőkörébe tartozó, a Kárpát-medence egészére kiterjedő adatfelvételek, interjúk és mélyinterjúk, film- és videódokumentumok készítése, webes adattárak létrehozása. Vállalásunk a múzeum kutatási területeihez tartozó szisztematikus forrásfeltárás megtervezése és lebonyolítása a hazai és az utódállamok levéltáraiban és közgyűjteményeiben, a Trianon kérdéskörhöz kapcsolódó konferenciák, tudományos kutatási projektek megindítása, forráskiadás, szöveggyűjtemények, helytörténeti munkák, monográfiák, adattárak és térképek megjelentetése. A Trianon Múzeum Alapítvány a múzeum működtetésén kívül mivel foglalkozik még? Számos nemzetpolitikai projektben veszünk részt. Legfrissebb vállalkozásunk az idei ünnepi könyvhétre megjelenő Kárpát-medence útikönyv, mely a magyar turizmustörténet legelső ilyen jellegű kiadványa. E kötet bizonyítja, hogy a legszélesebb körben, magas színvonalon képviselhető, s ezáltal megteremthető egy olyan kommunikációs közeg, ami magyarnak, románnak, szlováknak, szerbnek és minden itt élő népnek egyformán értelmezhető, értékes és szerethető. Egy másik kezdeményezésünkkel ebben az évben létrehoztunk egy széles adatbázison nyugvó, a tervek szerint az internetről ingyenesen letölthető HunOk elnevezésű mobiltelefon-applikációt. Lényege, hogy néhány kattintás után a felhasználó elé tárja, hogy például Aradon, Újvidéken, vagy Pozsonyban hol található magyarokat foglalkoztató, magyar tulajdonú, vagy magyarokat örömmel fogadó panzió, étterem, gumiszerviz, fogorvos vagy szórakozóhely. Ezen adatbázis nem kirekesztő, bármilyen nemzetiségű szolgáltatót befogad, aki szívesen nyújt segítséget magyar turistáknak, érdeklődőknek vagy befektetőknek. Melyek a Trianon Múzeum Alapítvány jövőbeni célkitűzései? Tavaly egy részletes, 1918-1920-as centenáriumi programsorozat-tervezetet tettünk le a döntéshozók asztalára. Kezdeményeztük, hogy jövőre a Trianon Múzeum költségvetése érje el egy másik jelentős hazai emlékezetpolitikai intézményét, a Holokauszt Emlékközpontét. Emellett a Hazajáró című honismereti műsor stábjával összefogva elkészítenénk egy 21 részes dokumentum-játékfilm sorozatot, amelyben új szellemben, különleges adatgazdagsággal, szakmailag magas színvonalon bemutatnánk azt a három évet 1918 és 1921 között, amikor szétszakították a történelmi Magyarországot és kis híján megszüntették a maradék országot is. Szeretnénk, ha a Trianon Múzeum a jövőben mindinkább betölthetné küldetését a Kárpát-medencei magyar öntudat őrzésében és erősítésében, és a maga eszközeivel elégtételt, reményt és jövőképet adhatna minden szülőföldjéhez ragaszkodó magyarnak. Berta Ágnes - Felvidék.ma lapozás: 1-22
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
